Komolyabban húsz évesen kezdtem fényképezni 1961-ben. Szabadidős fotós tevékenységem folyamatosan beolvadt a három évtizedes hivatásos katonatiszti pályám során végzett munkámba. Időközben fényképész szakmunkás vizsgát tettem a "Práterben". Úgy alakult életem, hogy a hetvenes-nyolcvanas években - hivatásom gyakorlása mellett - külsős fotóriporter is lehettem. Rendszeresen dolgozhattam a Nógrád Hírlap, Képes Sport, Népsport, Labdarúgás című lapoknak, s alkalmanként egyéb helyekre.
    Külszolgálataim alatt fotóztam egzotikus országban (Jemen), szabadidőmben víz alatt, sárkányrepülőről, és extrém körülmények között (kórházi műtéteken, boncolásokon, tiltott muszlim helyeken). Mindezt törekvéseim elérése érdekében és elszántan. Kísérleteimről írtam szakcikkeket a FOTÓ-ban (32.évf.7.szám), és a FOTOMOZAIK-ban - többek között - a sajátos izohélia technika módszerének kidolgozásáról (IV.évf. 6.és 7.szám, VIII.évf. 7.szám). Idegenforgalmi, ismeretterjesztő, sport témájú és egyéb könyvekben jelentek meg képeim. Nyomtatásban kb. háromezer fotóm látott napvilágot. Készítettem minimum negyven szállodai, - valamint termék prospektust, és levelezőlapokat. Művészi törekvésű fotóimmal a - mai napig - pályázatokon és kiállításokon szerepelek.
    Tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének,
( felvételi anyag megtekinthető itt ) a Magyar Fotóművészek Senior csoportjának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, és a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Körnek. Évtizedekig részt vettem a Nógrád megyei Fotóklub tevékenységében.
  Négy földrészen (Afrika kivételével) elért eredményeim alapján a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) Kiválósága cím (EFIAP) birtokosa vagyok.  2011-ben HUNGART ( http://www.hungart.org/oldal.php?azon=43 ) ösztöndíjban részesültem.